Bár az örök szerelmem a torta készítés
marad, de azért szeretek más sütiket is kipróbálni. Ki szereti a
képviselőfánkot? Én nagyon, főleg ha karamellás. Lányomnak is
ez a kedvenc sütije, ezzel most az ő kedvében szerettem volna
járni. A minap sütöttem őket és nagyon finomak lettek. Úgy
gondoltam nem szeretném magamnak tartogatni ezt a receptet így hát
megosztom veletek hátha valakinek megtetszik és ki szeretné
próbálni. túl sok hozzávaló nem is kell hozzá és elég sok ki
jön belőle. Attól függ ki mekkorákat szeret, olyanra készíti.
Na nem szövegelek tovább, jöjjön a recept:
A tésztához nem kell más mint: 400 g liszt, 500 ml víz, 150 ml
olaj, 8 tojás és pici só.

A vizet a sóval és az olajjal felforraljuk, majd beleszórjuk a
lisztet és addig főzzük amíg szinte golyóban össze nem áll,
nem ragad sem a kanálhoz sem az edényhez. Ha kész hagyjuk kihűlni
és egyenként mixerrel hozzákeverjük a tojásokat. Sütőpapíros
tepsire habzsákból tetszőleges nagyságú korongokat nyomunk.
Vigyázzunk legyen köztük elég távolság, mert nagyra fognak
nőni. 200 fokra előmelegített sütőbe rakjuk és 10 percig sütjük
ezen a hőfokon, majd levesszük 175 fokra. Vigyázzunk ne
nyitogassuk a sütőt mert rögtön összeesik. Addig sütjük míg
jól kiszárad kb. 20 percig.
A töltelék 2 fajta tejszínből áll, egy karamellás és egy
natúr. A karamellás tejszínt pedig úgy készítjük, hogy
200g cukrot karamellizálunk és leöntjük 750 ml magas zsírtartalmú
tejszínnel, keverjük amíg feloldódik és 24 órára hűtőbe
rakjuk, mert akkor fogjuk tudni felverni rendesen. Utána 3 csomag
habfixet adunk hozzá és mixerrel felverjük. Felverünk még 750 ml
tejszínt 3 habfixel, ez lesz a másik töltelék. Ha mindkét krém
kész akkor habzsákba töltjük és először karamellás tejszínt
majd a sima tejszínt nyomjuk a félbevágott fánkokra és rárakjuk
a tetejét.
Nincs más hátra mint a karamellás öntet a tetejére:
50 g cukrot karamellizálunk és leöntjük 4 kanál tejjel, ha
feloldódott fokozatosan hozzákeverünk 220 g porcukrot. Ezzel a
keverékkel bevonjuk fánkjainkat.
Remélem megtetszett receptem és ki fogjátok
majd próbálni. Jó étvágyat hozzá, majd írjátok meg milyen
lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése